Országos Elsősegélynyújtó Verseny Bács-Kiskun Vármegyei fordulója
Június 2-án rendezték meg az 54. Országos Elsősegélynyújtó Verseny Bács-Kiskun Vármegyei fordulóját Kiskunhalason a Dékáni Árpád Technikumban, melyen iskolánk is részt vett. Elsősegély elméleti ismeretek mellett, a város különböző pontjain szituációs feladatokat kellett megoldaniuk diákjainknak. Minden állomáson 2-3 sérültet imitáló személy volt, élethűen megépített műsebekkel. A versenyzőknek pedig fel kellett ismerni, milyen sérüléssel, rosszulléttel állnak szemben és szakszerű segítséget kellett nyújtaniuk. 5 fős csapatok indultak, de mi sajnos egy váratlan betegség miatt, emberhátránnyal, négy fővel oldottuk meg a nem mindennapi helyzeteket. Nagyon ügyes és kemény csapatmunkával így is derekasan helytállt csapatunk és végül a 4. helyen végeztünk. Gratulálunk a Tomori Eü. Raj tagjainak: Harkai Lili, Farkas Káleb, Pap Péter 11. C és Juhász Balázs 9. b osztályos tanulóknak és további sok sikert kívánunk nekik!
Lakosné Szemerédi Zsuzsanna
felkészítő tanár