Ugrás a tartalomra
2023. 07. 10.

Angyalbatyu

Iskolánk idén is csatlakozott a Karitász által meghirdetett „Angyalbatyu” elnevezésű ajándékgyűjtéshez. A cél az volt, hogy a rászoruló gyerekek karácsonyát egy kis doboznyi szeretettel töltsük meg és tegyük boldogabbá. Nagy öröm volt látni a gyerekek ajándékgyűjtését és összefogását. Reméljük, hogy sok gyerkőcnek tudunk örömet szerezni.
Ezúton is köszönjük minden segítő angyalkának a közreműködést és az ajándékot.
 

"A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk. Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben."
Pál levele a galatákhoz - Gal 6,9-10

2023. 07. 10.

Kecskeméten jártunk

2022. december 16-án közös délutáni programon vett részt a 12.B és a 13. évfolyam. Az utazást vonattal oldottuk meg, ami jó alaphangulatot adott a délutánnak. A kecskeméti vasútállomástól pár perc séta után megérkeztünk a Malomhoz, ahol kb. másfél órányi szabadideje volt mindenkinek.
Ezt egy közös filmnézés követte. Már hónapok óta beszéltünk arról, hogy jó lenne, ha az osztály együtt nézné meg az Avatar most megjelent második részét. Szerencsére sikerült is ezt megvalósítani. Maradandó élmény volt 3D-ben látni ezt a nagyszerű filmet.
Köszönöm az osztályaimnak, hogy eltölthettem velük egy délutánt és közösen kikapcsolódhattunk, szórakozhattunk.
 


Zádori Nándor

 

2023. 07. 10.

Bowling és karácsonyi vásár

A 12. A osztállyal december 12-én Szegedre utaztunk, ahol egy hangulatos versenyt rendeztünk a Teke- és Bowlingcentrum pályáján. Napnyugta után az évenkénti szegedi karácsonyi vásárba indultunk, ahol forró tea, kürtős kalács várt ránk, és a tűz melege mellett eltöltöttünk egy órácskát.

2023. 07. 10.

Adventi gyertyagyújtás - 2022

Advent 3. vasárnapján iskolánk tanárai és tanulói adtak műsort a városi gyertyagyújtáson.

2023. 07. 10.

Mikulás-futás 2022

© 2026 . Minden jog fenntartva.

Vissza a tetejére